Idén sem állt meg a világ forgása a tanévzáró után, így visszavonhatatlanul, új áprilisként ránk tört a június. Hatalmas napi hőingásokkal, frontot követő frontokkal, jégesővel, kánikulával, égi háborúval, dörögéssel (ahogy Ketteske mondja), mindennel mi szem szájnak ingere és gyermek szervezetnek tereh. Arany János után szabadon.

A Bartók Béla 10-be is beszökött a nyár, és rohant (volna) nesztelen és esztelen a három, 0-24-ben otthon levő gyerek elől. A blogom a tanúja, hogy próbáltam már korábban mindenféle utakat arra, hogy a nyaraink békésebben, kreatívabban, élménydúsabban, színesebben, csendesebben, békésebben (vagy ezt már írtam?) teljenek... Én próbáltam! Úgy látszik mi vagyunk a szabályokat erősítő kivétel. 

Nem tudom, hogy más (nagy)családnak a nyár mit jelent... Mi minden nap, napjában többször is lejátszottuk a magyar futballtörténet legemlékezetesebb meccsét. Nem hiába no, szeretjük a focit.

Meccseztünk ébredés után, reggeli előtt, tízóraira, ebéd közben, alvás alatt, álmunkban, jöttünkben-keltünkben, Aldiban, Lildl-ben. Csupán egyetlen különbséggel, nálunk nem az eredmény 6:3, hanem a meccsben résztvevők kora. A rangadók kimenetele az esetek többségében egyenlő volt, ami egyik "csapatnak" sem kedvezett a továbbjutás szempontjából.

A sípszó után kedélyesen, és kicsit kényszeresen dúdoltam magamban a Künn a fákon kezdetű dal refrénjét, miközben Egyeske elvégezte a kezdőrúgást reggeli közben az étkező asztal alatt.

Nyár van, nyár, és röpke lepkékként szálltak a szelíd suhintások a hat és a három éves között. Ennek fényében nyert számomra értelmet, hogy miért is kell szinte minden reggel a büntetők kiosztásáig közelharcot vívnunk elsőszülöttemmel az öltözködést illetően. Egyeskének ötven fokban is kizárólag a 10-es számú, műszálas magyar mez a megfelelő ruházat. A kis utánpótlás. Cuki. 

Ebédhez készülődvén a déli harangszó aláfestéseként "Én vagyok a magyar Messi!" felkiáltással futott fel a hat éves válogatott a tizenhat méter sugarú körben szétszórt Lego kupacig, melynek origóján Ketteske éppen öt egész perce elmélyülten és monologizálva épített. Hulk Hogant megszégyenítő ugrással leteperte Borsószem királykisasszonyt. A kivédhetetlen támadást Ketteske sem tudta hárítani, ezért fejhangon hallatta a minden anyát odapenderítő sikolyt, de azzal egy időben beleharapott a pankrátor-focista lábába. Mivel fog és láb, nem jó barát, így hamar újra sírás hangjaira lehettek figyelmesek a kevésbé szemfüles szomszédok is. Ekkor osztottam ki két pofont, piros lapot. És a mérkőzés nagyja még hátra volt! 

Elmúlik, ne aggódj! - mondja minden hozzáértő, hiszen a tíz millió nevelési szakértő országa is vagyunk. Csak meg kell szokniuk a szünetet. - folytatják. Át kell állniuk. Értem. Arcomra fagyott mosollyal nyugtázom, hogy akkor kb. még 3 hétig gyepálni fogják egymást, mivel jó alkalmazkodók. 

Az nem lehet, hogy annyi nap a football jegyében teljen el! Szeretem a focit, de nem ennyire. És ha már labdarúgás, akkor inkább a hagyományosan űzött fajtáját preferálom. Azt, amit gólra játszanak. Abban legalább vannak szabályok. Bár, ha jobban belegondolok itt is vannak. Rá is kerestem az MLSZ szabályzatára. Mivel sok az átfedés az elvek között, így a teljesség igénye nélkül kiragadnék egy-két cikkelyt, melyben módosulások történtek a gyerekeim által űzött házi foci változatban:

• A labdát helyettesítheti bármi, léte nem is szükségszerű.
• Bármilyen tárgy, akár a kapufa is, szolgálhat kivédhetetlen ütés eszközéül.
• Amit a spori nem lát az nincs, vagy csináld úgy, hogy ne legyen nyoma. Vagy ordíts hangosabban az ellenfélnél, akkor biztos neked ítélnek.

Igazából nem is szabályok ezek, hanem törvények. Olyan farkasfélék...

A legfőbb szabály azonban az íratlanok közül való: ha a játékvezető kivörösödött fejjel, elhaló fejhangon sípol, akkor tanácsos minél hamarabb elhagyni a mérkőzés helyszínét, történjen az a pályán, vagy bárhol máshol, különben mindkét csapat vereséget szenved. Vereséget. Nem verést.

És Drága legjobb barátnőm! Köszönöm a Rúgom a bőrt című könyvet. Kedvenc lett. De sajnos irodalomból még képezni kell az aprónépet, mert sehogy sem hajlandók megérteni a szóképeket. Nekik a bőr az bőr. Sosem labda. De azért, köszi!