Ráhangolódás

"Nézd, hogy rohan az idő..."

... időrelativitás pop sláger módra. Tegye fel a kezét, aki emlékszik a tinilányok szívét-vérét felforrósító, méltán híres V.I.P nevű fiúbandára! Senki?! Sebaj. Az egyik dalszövegükben puffant egy nagyot az idézett, címsorbeli, orbitális közhely. Bár nem szívleltem ezt a csapatot, mégis megannyiszor dúdolom és hümmögöm magamban daluk pár sorát a gyerkócok születésnapjához közelítve. Hihetetlen gyorsasággal nyargalnak el mellettünk a napok, a hetek, az évek. Durva. 

 A születésnapi triumvirátus

Ketteske első (!) születésnapja környékén eszembe jutott, mit kínlódtunk a várandósság hosszúra nyúlt végjátéka közben. Tegnap még betöltött 41 hetes kismama voltam, ma meg itt vigyorog rám a kis totyesz, egyéves kislányom. Ne feledkezzünk meg a kis nagyfiamról se, aki kicsi a rakást játszik az egyensúly vesztett húgával. Ő négy éves. Mindeközben én természetesen semmit sem öregszem. Külsőleg legalábbis. Pedig én az a típus vagyok, aki szívesen venne pár plusz évet.  Ebből az örök sweet sixteen állapotból vannak vállalt és nem vállalt konfliktusaim idősödő embertársaimmal. Kedvesen érdeklődő változat: "Ilyen fiatalon két gyerek?! Aranyoskám, mikor érettségizik?" Ha nem kell évet ismételnie, akkor 14 év múlva. Erősen kritikus változat: "Micsoda felelőtlenség ennyi idősen gyereket vállalni! Ráadásul kettőt is..." Ha reinkarnálok, majd ötvenen túl szülöm az elsőt, becsszó' ! Hiába, felettem is elrepül az idő vasfoga, csak nem talál fogást rajtam... Tudom én, hogy szuper dolog fiatalabbnak tűnni és azt is, hogy egyszer majd, de jó lesz emiatt nekem. Tudom, tudom. De mégis... Közben beléptem a 4. X-be is. Hip-hip-hurrá!

Ha megunom a V.I.P-t, néha rázendítek az anyaideget szétfeszítő, múltbéli és kortárs költőket megszégyenítő szövegezésű, fülbemászó s mindemellett igényes dallamú, "szülinapom-pom-pom" műremekre. Ezt követi Jutka néni "ez-a-nap-más-mint-a-többi" slágere. Közben flashback-szerűen újraélem a szüléseim. A kéttagú zenekarom aláfestésnek a háttérben metált nyom. Ketteske visít, mert közel 10 kilójával alulról ráfeküdt a 20 kilós bátyja hasára. Egyeske torkaszakadtából ordít, hogy nem feküdt ő rá a húgára, csak ráhasalt. Az más, kérem szépen! 

"Nem! Nem fogom le őket, csak segítek nekik felállni. A hátukra."

Kis kitérő 1. Nem mesélek a gyerekeimnek vicceket. Semmilyent. Egyeske mégis zsigerileg vevő a székely humorra. A minap épp abban a helységben tartózkodtam, ahová a királyok egyedül, az anyák meg az összes gyerekükkel együtt járnak, amikor lemondóan felsóhajtottam beszédkényszerét mindenképpen ott és akkor kiélő Egyeskének:

-Na, jön a másik gyerek is...

-Milyen gyerek?

-Hát, a húgod.

-De ő nem gyerek! Ő lány!

A mai napig nem tudom elhitetni vele, hogy a lányok is gyerekek. Úgyhogy a prédikáció helyett elmeséltem neki a vonatkozó viccet: Asszony nem ember, lány nem gyerek, medve nem játék, sör nem ital. Klasszikus. 

Egyeske nem csak a viccet nem érti. Azt se tudja elfogadni, hogy a BéKáVé múzeumban nem kapható kávé. Az észrevétel jogos. Sürgősen változtatni szükséges ezen.

Eddig a kitérő. Térjünk vissza az ünneplésre.

Hogyan készülj gyermekeid születésnapjára?

Születésnapi 1x1 kezdő és gyakorló anyáknak

Elmélet 

1. Ünnepelni kívánt gyermek születési dátumának pontos ismerete.
2. Az ünnepelt nemének és korának megfelelő ajándék kiválasztása, megvétele.
3. Ünnepre várt személyek meghívása és az ünnep időpontjának eldöntése szűk és tág családi körben.
4. Torta és ünnepi menü kiválasztása, elkészít(tet)ése.
5. Lakás, vagy az ünnep helyszínének takarítása, dekorálása.
6. Ünnep megünneplése.
7. Status quo visszaállítása.

Gyakorlat

(1.) Milyen anya az olyan, aki a saját kölykének a születési dátumát nem tudja fejben tartani?! Hát olyan! Olyan, mint sok másik anya... Nekem még nincs nehéz dolgom, de látva többgyermekes anyákat, van olyan, hogy a gyermekek neve és a gyermekekhez kötődő alapvető információk önálló életre kélnek és megzavarják az egész családot.

Már egy gyermeknél is előfordulhat, hatalmas lelkiismeret-furdalással övezve, a "hogy-is-hívnak-fiam?" szindróma, ha nagyon és gyorsan és azonnal akarunk mondani neki valamit. Ez más néven az átmeneti név-amnézia (a szakszavak sajátok!).

Több gyerek esetén számolhatunk az alkalmi név-átvetés, vagy név-átragadás jelenségével. Egyik gyerekre hirtelen rátapad a másik neve, és a Jóisten segítségével sem tudom aznap másnak hívni, csak Józsikának a Pistikét, és Pistikének a Józsikát. Van amikor hosszabb-rövidebb ideig állandósul ez az állapot. Mindenkit idegesít. Ekkor lép életbe a Fiam, vagy Lányom megszólítás, esetleg Cica, Maci és az állatkert összes cuki állatának meg-, ill felidézése névpótlék gyanánt. Bár hallottam már kevésbé cuki állattól kölcsönzött becenevet is (Anyjuk Apjuknak mondta negédesen, iróniamentesen, hogy Férgecském - by Dr. Aczél Petra tanárnő az egyetemről).

Tehát, ha a név, mint markáns személymegkülönböztető jel néha megzavarodik, és ide-oda pingpongozik a gyerekek között, miért ne tenné ezt a születésnap is?! Egy szerencse, hogy hamarabb helyreáll a születésnap-tévesztő állapot, mint a névtévesztő. Olyanról még nem hallott ember, hogy mást köszöntöttek fel a saját születésnapján. Kivéve, ha szerencsétlen karácsonykor született... Megjegyzendő az is, hogy amíg kicsik a gyerekek nem nagyon lehet megfeledkezni a születésnapjukról. Kezdő anyák és már tudatuknál levő gyermekek igencsak számon tartják ezt az ünnepet.

Petőfi Sándor: Minek nevezzelek

(2.) A nagyobbak már karácsony után elkezdik írni/ rajzolni a listát a születésnapjukra. Ha velünk vásárolnak sose hagynák ki az alkalmat, hogy megmutassák, megfogják és nyomatékosan a tudtunkra adják mire is vágynak. Ha nem figyelünk eléggé, csak a blokk ellenőrzésénél látjuk, hogy hamarabb is ünnepelhetünk, mint szerettünk volna. Vettem én már úgy dzsemfixet, hogy nem volt befőznivalóm.

 A helyzet az, hogy a gyerekeimről mindennemű ál-szerénykedést mellőzve elmondhatom, hogy túl jó családba születtek. Legalábbis a tárgyakkal való elhalmozás tekintetében. Ahhoz, hogy egy születésnap után el tudjam pakolni a kapott ajándékokat a gyerekszobában, a meglévő játékok legalább felét ki kéne tennem / el kéne ajándékoznom / fel kéne vinnem a padlásra stb. Az igazság az, hogy a túl sok játék sem jó. Szvsz. Most is folyamatban van egy újabb lépcsős tároló beszerzése.

Kis kitérő 2. Olvasok egy könyvet. Pontosabban esténként rárakom az arcomra és valahogy mindig kicsivel hátrébbról veszem ki a könyvjelzőt, mint ahogy emlékeztem arra, hol hagytam. A címe Egyszerűbb gyermekkor. Eddig jó. Arról is ír, hogy a túl sok cucc leterheli az idegrendszert. Látok benne igazságot. Egyeske úgy játszik, hogy kiborítja a Duplo-t, rá a fa vonatot, majd erre a Playmobile-t és a játék torta tetejére rábiggyeszti a kisautókat koktél cseresznyének. Megy még rá egy kis cukorszórás Vakondos és Peppás kirakóból. És ne feledkezzünk meg a marcipánfigurákról, melyet a Sylvanian nyúlcslád képvisel, illetve a tejszínhabról sem. Ez Ketteske feladata: szétcincált papír zsebkendőből és letekert toalettpapírból a tortára applikálni. Szép kompozíció. Eddig tart a játék, utána már unatkoznak. A könyv szerint az ok, hogy túl sok a játékuk. Helyt adok!

Aktuális hóli bájböl (Holy Bible)

Egyeske nem volt túl nagy töprengésben a születésnapi ajándékot illetően. Továbbá már előállt az ötéves listával (értsd: mit kapjon 5 évesen és mit kér az elkövetkezendő 5 évben előre a születésnapjaira). A négy évesre kért Cranky darut, meg legó darut, meg legó golyós rombolót, meg bármit, amit kicsi szemével meglátott valahol, s látta, hogy az jó. A legó sose rossz választás. Igaz erős pelenka felülvizsgálásba torkollna és trollkodna, minden legózás vége, de legalább fejlesztő... Már akinek. Egyeske nem nagy építész. Azt is nehezen várja ki, amíg legózás terén szerény leleményességű anyja összeeszkábál valami daruállomást, vagy autószerűséget. Szóval, kicsit tartok a legótól. Ezért ez lesz a befutó. Legó mellett tuti találat egy kisfiúnak a végtelenségig bővíthető fasín és favonat. Természetesen ezt is kapott. Kell az a trofaszt! (Nem káromkodom! Trofast, tessék beguglizni!)

(3.) Mellesleg egész életünk egy hatalmas ünneplés. A családi levlista alapján biztosan. Állandóan születésnapokra egyeztetünk, kinek mikor a legideálisabb. Nyomatjuk a dudlit is (doodle), mindenki pipál. Sok ember, sok szülinap. Egyszer ünnepeljük a kindereket csak mi, a kiscsalád, apa, anya, tesó. Aztán jöhetnek a nagyszülők. Habzsi dőzsi Tütü mamánál, azután folyt. köv. Bimbam mamánál. Még jó, hogy Apa logisztikus. Jövőre, ha születésnapi poszt írásra fogom magam, akkor már a zsúrozás örömeiről is beszámolhatok. Egyelőre marad a "szűk" család.

(4.) Valamelyik őskövület bejegyzésemben írtam arról, hogy én akartam lenni egy időben a tortakirály. Nem jött össze. Mindig kitalálok valami hihetetlen hiper-szuper tortamegoldást a gyerekeim születésnapjára. Általában elégedett is vagyok a végeredménnyel. A családnak is tetszenek-ízlenek az alkotásaim. Egy a bökkenő. A gyerekeim nem rajonganak a tortáért. Leginkább semelyikért. Pedig beleadok minden anyait... "Minden hiábavalóság!" (Préd. 1, 2.)

Az egyik idei ízletes hiábavalóságom

(5.) Ha minden ünnepi előkészület mellett sikerül a lakás dekorálására is időt keríteni, akkor már nagyon boldog anya vagyok. Igazából azt gondolom, felesleges dekorálni. Egy feldúlt, szétrobbantott, ledózerolt, kiköpött, majd újra megrágott stb. hangulatú lakásképen nem dob sokat öt lufi, meg néhány plafonról és felnőtt fejről csüngő szerpentin. No, de egy anya, az anya. Ha két szem csimotájából egy az ünnepelt, akkor a kis csöppség megünneplése mindenek felett való, annak meg kell adni a módját és egyébként is. Szóval, vettem lufit. Négyes számmal. Meg vettem egy hatalmas szív alakú felfújhatatlan lufinak csúfolt vackot. Ronda, mint az bűn. Minek vettem meg?! Mert valahogyan rákerült a kis, drágalátos-szerelmetes négyéves ünnepeltke nyála. Hogy történhet ilyen? Kérem szépen, az úgy volt, hogy nagybevásároltam, a két gyerekkel, kísérő nélkül. Igen, egyedül. Hallom Besenyő Pista bá énem: "Nóóóóóóórlmáis?". Igen az vagyok, csak nincs bébiszitterem. Tolom a televásárolt, sok válogatás után hihetetlen dzsedi-képességgel kiválasztott, tolhatatlan kocsik legtolhatatlanabbikát, mindeközben Egyeske csillió lóerővel süvít flippergolyó módjára, boltról boltra pattanva. Sajnos, nem áll meg az üvegnél. Szégyen bevallanom, de örülnék, ha koppanna. Addig legalább megállna. Berohan egy boltba, kirohan, berohan, kirohan, idegen táncol. Én egyhamar idegállapotba kerülök. Ilyen körülmények között történt az ominózus förmedvény megvétele is. Berohant a parti dekor boltba, bekapta VÉLETLENÜL (!) a lufit, majd rohant volna ki, de akkor a szörnyű-vérmes anyaénem ösztönvezérelt része akkorát ordított rá, hogy végül ingyen odaadták azt a nyamvadt szívet. Gondolván és jelentőségteljes mimikával mondván, ha szerencsétlen gyereknek ilyen anyja van, akkor vigyen csak, amit akar. A nevelés katartikus pillanatainak egyike. 

Szóval, jó anya vagyok, mert dekoráltam is egy kicsit. 

(6.) Nálunk mindennek van módja. Így az ünneplés lebonyolításának is. Mondjuk, ahány nagyszülő, annyi szokás. A közös pont az ünnepi étkezés. A folytatás igen eltérő családonként. Legszembetűnőbb különbség a decibelekben való eltérés. (Erről külön fogok szólni). Az itthoni ünnepi menü  sajtos virsli volt kepöccsel, ahogy Egyeske mondja. A tortája félbevágott kürtős kalács alagutak műanyag vonattal és fasínnel spékelve. Ez ízlett neki eddig a tortái közül a legjobban.  

Az ünneplést követő látvány: földrengés sújtotta háborús övezet tetejére szórt konfetti. Megfizethetetlen.

(7.) Egy jó hétnapnyi takarítás után már felsejlett a hajdanában zöld padlószőnyeg seszínű maradványa. természetesen túlzok. Hiszen minden édesanya tudja, hogy gyerekek után rendet rakni nem kihívás, hanem egy rosszul elsült afterparti. Ugyehogy ugye!

Amen!