"Óvoda, óvoda, ki a csoda jár oda..."

Például mink. Pontosabban Egyeske, de az anyja még mindig elég szimbiotikus állapotban van vele, ezért a többes szám. Mellesleg az idézet nem pontos, elnézést kérek. Gyurkovics Tibor Iskola-nyitogatója, nomen est omen az iskoláról szól, de annyira adta magát az első sora, hogy átültettem óvodára.

Elég minden napnak a maga baja. Mármint elég nekünk egyelőre az óvodával való ismerkedés. Szánt szándékkal nem küzdést írtam, mert nem is küszködünk vele. Hiszen annyira meseszerűen történik minden! Népmeseszerűen. Hol megyünk, hol nem. Gazdag bíró okos lánya áthallással: jövünk is, meg nem is, járunk is meg nem is, vagyunk is meg nem is stb.

Az megvan, hogy minden anya élete egyébként is egy tündérmese? Ha már a meséknél tartunk. 

Ugye, hogy ugye?!

Hazudnék, ha azt írnám, hogy segéd fogalmunk se volt arról, milyen is lesz az élet egy kiscsoportossal. Na nem azért, mert már volt óvodás gyermekem. Tanultam eleget erről az egyetemen fejlövéslélektanon (fejlődéslélektan), meg utána is olvastam, sőt, még rengeteg szakszerű forrásból is kiműveltem magam a témát illetően (játszótéri anyukák, Nők Lapja stb). Nagyjából képben voltam már mindennel, az első óvodai napot megelőzően is.

Visszavonhatatlanul megkezdtük a (minimum) 20 évnyi közoktatást. Móka és kacagás! Ja, nem... Ja, de. Annyi szent, hogy egy hatalmas minőségi ugrás az alapból sem unalmas hétköznapokban, ha az ember gyereke óvodába kerül. 

Édes ébredések

Azt hiszem, van valami mosolyt fakasztó bája, ha az ember lánya, mobil masszírozástól véres ujjal próbál olyan funkciókat életre hívni a készülékén, melyeket idestova négy éve nem használt. Keresi az alapértelmezett alkalmazások között, nézi a sztórban, lapoz veszettül, begörcsöl a mutatóujj, gémberedik a kéz. Visszasiratik a 32 10-es...

Ha nincs mobil, jó az óra is. Csak egy a bökkenő! Gyerekeseknél Sherlock legyen a talpán, aki képes akár egy használható ceruza elemet találni a családi fészekben. Különféle köpetek leplezik az alkálik lehetséges lelőhelyeit, ha már fészek hasonlat. De ha köpet épp nincs az elemeken, akkor bizony mindennemű önműködő, közízlést romboló, retina- és dobhártyaroppantó, idegrendszer összekuszáló gyerekszoba rettenet gyomra rejti azokat. De még hogy! Minden vonathoz, tanulókutyához, pénztérgéphez, telefonhoz és zenélő -de nem repülő- szőnyeghez más csavarhúzó kell. Senki senkivel nem passzol össze. Végeredmény: nincs elem.

Egyszerűbb, ha vesz az ember egy kakast. Már rákerestem jófogáson mennyi az annyi tarajos ügyben... Elárulhatom, nem lesz Pálkatapéter ébresztőnk. Most nem.

Szálvádor Manyi: Ébredés óvodással

Hogy lehetett élni eddig ébresztő nélkül? Remekül! De remélem senki se gondolja azt, hogy 4 éve 10-ig, urambocsá' még tovább alszom, ugye?! Amióta gyermekeim vannak szükségtelen az óra, vagy bármi egyéb, ami az ember ébredését segítheti. Ugyanis, ha nagyon fel kellett kelnem valamikor, a két biovekker közül úgyis jelzett az egyik, vagy mindkettő, hogy ébresztő van. S mivel gyári hibás mindkettő, azaz nincs rajtuk beépített szundi üzemmód, nem lehetett rájuk nem felkelni. Mindenki láthassa szemeivel, hogy nem volt indokolt az ébresztő használata az elmúlt években.

Akkor most minek erőlködöm ennyire az ébredés témakörben? ÓVODA. Ennyi. Oda időbe be kell érni.

Megoldódott magától az ébresztő kérdés. Lett, "ami" keltsen. Nem analóg, nem digitális. Tiszta bio. APA System. Apa szegény korábban kel, mint az óvodába menő Egyeske és hű Szancsópanzája.

Az ébresztési rend ennek fényében eképpen alakul: Apát kelti mobil, Anyát kelti először 5 órakor Ketteske, utána 6:37-kor Apa. Anya kelti 7:01-kor Egyeskét. Egyeske kelti a Föld összes többi alvóját.

Ha a szem kinyílt, visszavonhatatlanul indul a morning show. Pisilés. Felöltözés. Kakaózás. Igény szerint reggeli. Még egy kör mosdózás. És mantra mormolás.

Falnak Útnak indulás

Indulást segítő mantra. Gyakorlat óvodakezdő anyukáknak. Feladat: Az alábbi szöveget egy levegővel elmondani. 

Gyere-egyél-ne-csináld! Anyád-már-egy-elefánt.

"Gyere Kincsem, most nem játszunk! Azért megyünk ma is oviba, mert hétköznap van. Nem maradsz sokáig, mert ebéd után már ott foglak várni és jövünk is haza. Nem fáj a pocakod, csak kakilni kell a kakaótól. Ha esik az eső, akkor is megyünk, csak gumicsizmába és esernyővel. Tudod, hogy a mondókában is így van: Esik eső, jujj, jujj, juj. Még hozzá a szél is fúj. Ha esik is, mindhiába. El kell menni óvodába. A kiskutya ázik már. A kis madár fázik már. Ennek tolla, annak szőre, egyiknek sincs esernyője. Szóval megyünk. Apa is dolgozik, tudod, minden hétköznap. Amikor apa dolgozni megy, te is mész az óvodába. Igen, mondhatjuk, hogy az a te dolgozód. De ott sokat lehet játszani! Nem. Apa nem játszhat a dolgozójában. Szuper lesz az ovi! Ma lesz torna/ néptánc/ kézműves foglalkozás stb. Az nagyon izgi! De, izgi! Igaz... Lehet csak anyának izgi... Kérlek, gyere! Vedd a cipőd! Vedd a kabátod, kérlek! Muszáj menni! A csudába, hol a húgod? Gyere, öltözzünk! Ott lesznek a kis barátaid is! Hogy kik? Mondjuk a Cs. Már nem a barátod? Akkor az L. Ő se? Jó... Akkor, lehet biciklizni majd az udvaron! Az nagyon kasi! Apád szokta ezt mondani. Azt jelenti, hogy valami nagyon jó, nagyon kafa. Gyere, vedd a cipőd! Nem, nem jöhetsz Ketteske nyuszimotorjával! A fenébe, hogy pont most kakiltál be kislányom... Nem, nem mondtam semmit! Nem, a kis gokarttal sem jöhetsz! Jó, akkor a bokárddal sem! Elfoglalja az udvart, akkora böszöm nagy. Nagyon nagy... Gyere a kis kétkerekűvel! Akkor ne azzal, csak gyere! Gyereeee... Komolyan, tiszta Bödőcs... Az ki? Egy vicces bácsi. Vicceseket mond. Na, induljunk! Hogy érted, hogy lapos a kereked. A rohadt életbe! Jaj! Nem, azt mondtam! Azt mondtam, hogy a macska rúgja meg. Mindegy mit mondtam, ülj rá valamire, azt induljunk! De, ne a húgodra! Hidd el, jó hely az ovi! Milyen nap van ma? Hétfő? Teremtőm!"

Az első óvodai napon nem mondhattam el, hogy örülök, hogy két fülem van és nem vagyok szatyor, mert szatyor voltam. Három szatyor voltam. Három óriási lidlis szatyor. Telve minden földi jóval. Erről eszembe jutott egy vers (szakmai ártalom):

Lázár Ervin: Kétsoros

Engemet egy idő óta

követ három idióta.

Hátranéztem és megláttam,

hogy én vagyok mind a hárman.

Na szóval. Azon az első gyönyörű napon, amikor három szatyor voltam Ketteskét az egyes számú csatatéren hagytam (azaz otthon), szigorú nagyapai felügyelet alatt / mellett.

Az egész madaras teszkót cipeltem a hátamon és kántáltam közben: Állj meg! Fékezz! Vigyázz! Nem arra! Trallala-fallala.

Beszoksz, vagy megszöksz

Megérkeztünk a nagybetűs Óvodába. Villám Mekvín és Málhás Muterka. Nyerő páros.

A váltócipő hihetetlen jó vételnek bizonyult. A beépített teleport funkciójáról senki sem tájékoztatott, de így csak nagyobb volt a meglepetés. Ahogy a gyerek lábán volt a szemes tic-tac-os cipőcske (minion-os), már a csoport szobában volt. Se puszi, se pá, rohant is játszani. Sajnos a cipő meghibásodott az első verbális atrocitás során. Mindez történt óvodába járásunk harmadik hetében.

De a pszicho-terrorról csak később beszélek. 

Villámgyorsasággal szokott be Egyeske. Semmi sírás, semmi (pozitív előjelű) anyázás. Dagadt a keblem. És most kivételesen nem az anyatej mennyisége miatt, hanem a büszkeségtől. Igen, ez az én Fiam! Nincs cirkusz! Teszi a dolgát! Erős, okos, ügyes, szuper gyerek! Hüp-hüp... El is érzékenyültem az emlékezés közben. Hiszen ez egy csoda! De ismerjük a csoda természetét. Olyan, mint az első anyamumus vírus. 3 napos. A csoda és a vírussal járó láz is pontosan 3 napig tart. Utána jön a kiütés. Mindkét esetben. A csoda 3 napja után kiütődik az ember a felismeréstől, bakker, csak eddig tartott?! A három napos láz esetében pedig a gyerek lesz egy merő kiütés. Ez van. 

Bár nem epocha rendszerű kisdedóvót választottunk, mi azért tömbösítettük a jelenlétünket. Egy hét, két hét leosztással. Virtuális Túró Rudolf jár annak, aki kitalálja, melyik arányszám mit jelöl! 

Hazudnék, ha azt mondanám, nyugalmas volt ez a beszoktatás. Nyilván nem is lehet az. Ez antagonisztikus ellentét. Viszont úgy érzem kimaxoltuk a bent töltött időt:

Voltam már raporton. Olyanon is, amit én kértem és olyanon is, amit az óvónők. Ütötték a gyerekem, és ütött ő is. Hozott haza foltokat. Bővült a szókincse (sajnos). Összehányta a folyosót.

Szerelmes még nem volt. Azt a következő félévre tartogatja. 

Öröm látni, hogy nem fél. Talán azt is elmondhatjuk, hogy nem utál ott lenni. De (sajnos, hál' Istennek) még mindig az a legjobb, ha itthon marad velünk. És Ő ezt érzi, tudja ám jól...

Tőlem se tanulhat túl sok hasznosat az óvodába járás fontosságáról. Két hét után ez a párbeszéd zajlott le köztem és az édesanyám között:

Anya anyja: Gyere! Megyünk az oviba!

Anya: Miért?

A.A.: Mert óvodába kell járni!

A.: De én már jártam.

Úgy látszik ez örökletes...