Ha unod a beteg a gyerek témát, nyugodtan ugord át ezt a posztot. Nekem is már nagyon elegem van az állandó göthösségből, de mint minden alkalommal, a mostani betegségek révén is tanultam valamit. Erről a valamiről szólna a bejegyzés. (És midőn ezt írtam, még nem estünk át a szinte véget nem érő Rotázáson/ rókázáson.)

Óda a télhez - előhang

Szép vagy tél, legalább nekem szép. Néha még hó is hullik a fellegekből, bár inkább csak a szomszédos országok magasabban fekvő területein, meg Holle anyó meséjében. Nálunk a csapadék javarészt ónos esőben kulminál, ami igen mulatságos képet tud festeni egy szomorkás-szürkés hétfő reggeli gyalogos óvodába indulásnál.

Szeretlek tél, mert hódolhatok karácsonyra hivatkozva szeretett kedvtelésemnek, a vásárlásnak. Igaz ugyanannyit költve különböző ajándékokra, mint gyógyszerekre.

Melegség járja át a szívem tél, ha közeledsz, bár fehér ünnepünk évek óta nincs már, fehér zaj, az mindig van. Azt is kedvelem benned tél, hogy hosszabb ideig velünk maradsz, mint a naptári téli időszak. Október végétől legkésőbb májusig fennkölt dallamokat zengedez rólad jó barátnőnk, Porszi Orsi is.

Bírom azt is benned tél, hogy az immunrendszerem mellett az idegrendszerem is edzed, az olyan baráti kedvességeiddel, mint a karácsonyi családi kanossza, vagy a soha véget nem érő bacilus eldorádó.

Tél, én így szeretlek!

Nem. Nem szeretlek!

Betegség Pa-dö-dö módra

A gyerekorvosunknak karácsonyra egy új mobiltelefont vettem. A szám titkosított. Annyira, hogy még ő se tudja azt. Kiküszöbölve ezzel, hogy rajtam kívül más beteg gyerek idegbeteg édesanyja is elérje rajta. Ez a mi titkos, vész vonalunk. Csakis indokolt esetben hívom rajta. De létezik-e másmilyen eset, mint indokolt?!

Nyilván csak viccelődöm, hiszen ki lenne annyira botor (gyerekorvos), hogy állandó kontaktba akarna lenni egy két kiskorúval bíró édesanyával. Az már bizonyos értelmezésben súrolja a perverzió határát. Na jó, nevezhetjük eltúlzott hivatástudatnak is, ha úgy kevésbé rossz a szájíz.

A családom is élcelődik rajtunk, hogy amióta gyerekeim vannak, mindig rájuk hozzuk a rontást, megfertőzzük őket valami nyalánksággal, terjesztjük a kolerát, az ebolát és az összes létező borzalmas förmedvény kórságot. Sajnos annyiban igaz ez, hogy egy kisgyerek állandó betegséggóc. Nagyon cuki kis góc, de az. Vagy hordozza, vagy terjeszti, vagy lappang benne.

És itt jön be a Pa-dö-dö. Valaki ismeri a Fáj a fejem opust? Már a címe is illik a témához, mint minden betegséget kísérő tünet, de én a helyzethez passzoló szövegfoszlányok miatt idézném a "lányokat".

Iszonytató módon idegörlő, sőt esetenként már unalmasnak is mondható, hogy télvíz idején (nemcsak ekkor, de ekkor leginkább) egy mérnöki pontossággal megáldott vegyész takarítónővé alakulok, és 0-24-ben betegeket látok el. A beadandó gyógyszerekről alfabetikus alapú, akkurátus táblázatot vezetek, a soron következő készítményeket adagolom, s mindeközben adott gyermek hortyogóját porszívózom.

Unalmas, hogy más témám nincs, csak az, hogy már megint, újra, még mindig beteg az egyik gyerek, a másik gyerek, a férjem, én, a Sparban a pénztáros, sőt a gyerekorvosunk is.

Botrányos, hogy a legjobb barátnőmmel a találkozónkat a hozzánk legközelebb eső patikába szervezem (és ez sajnos nem vicc).

Szánalmas, hogy az elmúlt hónapokban az olvasmánylistám a betegtájékoztatókra redukálódott.

Idegtépő, hogy állandóan gyógyszereket keresek, amiket mindig máshol hagytam, mint ahol éppen a keresés pillanatában vagyok (éljenek az emeletes családi házak, lépcsős kardió edzés)!

És szégyellni való látlelet, hogy Ketteske anya/anyus, apa/apus, Ábi/bátyó, mama/mamus, papa, cica, gyeje, peje (feje), haja, vau, tütü stb. szókészlete a tyószej (gyógyszer) szóval bővült karácsony óta. Uncsi-száni-szarcsi-foscsi. Már bocsánat, hogy ezt írom, de akkor is.

De drága Anyatársaim (és mind, akik olvassátok soraim)! Mindenben meg kell látni a jót! Íme:

Jó, hogy beteg a gyerekem, mert...

...nem hagyja, hogy beszűküljön a tudatom. Ugyanis teret enged az egészséget érintő tudás elsajátításában. Természetesen korlátozott módon. Az "orvosi tudás" betegségek latin nevének és gyógyszernevek elsajátításában, illetve másoknak adott (a betegségnek / tünetnek megfelelő és alkalmazható) tanácsok megfogalmazásában fejeződik ki. Igazából ez csak látszólagos ismerethalmozás. Ugyanolyan tudatszűkülés, mint mindig csak az anyaságra, gyerekekre koncentrálni. Csupán az iránya más. 

... erősíti az önbizalmam. Minden leküzdött betegség után eszembe jut Gyurcsány Ferenc. Senki se sejtsen semmilyen politikai felhangot a volt miniszterelnök megidézése kapcsán! A tünetmentes gyerek hívja elő belőlem a tőle származtatott (szállóigévé vált) mondatot: "Igen, megcsináltuk!" Szigorúan ezt, nem a másikat... Amikor ül a bágyadt gyerek fején fülmelegítő sapkában, orrán-száján a párásító maszkjával, berreg a gép, ordít a Thomas, a gőzmozdony, te eközben előkészíted és beütemezed a köptetőt, a tengervizes orrcseppet, a kámforos-eukaliptuszos balzsamot, a hörgőtágítót és még ki tudja mit és egyszer ez az egész véget ér (kb. a lázas ifjúsággal egy időben). Akkor kihúzod magad, s mielőtt a fáradtságtól összeesnél, megveregeted a válladat, elsóhajtva az ominózus mondatot. Megcsináltuk! 

...átértékelteti a rossz fogalmát. Nyilván minden betegség rossz, de nem mindegyik komoly. Amikor egy többhetes küzdelem után kiderül a diagnózis (pl. hogy Ketteske csak mononukleózisos), mindjárt átértékelődik az addig megélt küzdelem. Nehéz a hosszas ápolás, de véges, és ez adhat erőt, kitartást. Azok az anyák is kitartóak, akiknek valóban nagybeteg a gyermekük (pl. leukémia). Nem annyira jó ízlelgetni a mindig van rosszabb mondást, de amennyire kényelmetlen, annyira igaz. Nem szeretem bevallani, de sokszor ez billenti át a panaszkodást hálaadásba. Kellemetlen, de igaz...

...kizökkent a mókuskerékből. Beteg gyermek mellett megáll a verkli, a malom. Fókusz irányt vált. A vizuális érzékelésből kirekesztődik a szennyes halom, mosatlan hegy, teendő lavina, csak a gyermek lázrózsáit látjuk, sokszoros, túlzott nagyításban. Igaz ez akkor, ha a gyermek alapvetően egészséges. Nekem az lenne a zökkenés, ha két egymást követő héten óvodában lenne a nagyobb és nem itthon. Jár ő oviba. Minden másnap. Karácsony és Húsvét másnapján (amikor én hajat mosok).

És az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy közben elvesztettük a kórház-szüzességünket is Ketteskével, Egyeske egy hónapnyi betegszabit vett ki az óvodából stb. De erről egy külön bejegyzésben számolnék be a kedves nagyérdeműnek.